Kezdő vállalkozóként számos hibát elkövettem. Több dolog is volt, amikre nem gondoltam, nem tartottam fontosnak. Ilyen volt többek között a székhelyszolgáltatás is, amit teljesen felesleges, választható opciónak tartottam egy ideig.

Vidéki vállalkozóként azonban arra kellett rádöbbennem, hogy sokkal megnyerőbb, ha ügyfeleim egy fővárosi címmel találkoznak rám keresve. Egyszerűen ez a kemény igazság: egy belvárosi címmel még az áraimat is emelni tudtam. Ugyanis az én székhelyszolgáltatást végző csapat egy menő irodában található, ami szinte mindenkit elsőre meggyőz arról, hogy professzionális vállalkozóval van dolguk.

A másik dolog, amibe elsőre nem gondoltam bele, az az, hogy miként fogom kezelni a nekem érkező leveleket és csomagokat. Mivel a munkaidőm nagy részében nem otthon tartózkodok, ezért ez rendszeresen problémát okozott számomra. Ha nem voltam ott a kézbesítés idejekor, akkor hosszas postai sorban állás várt rám, ami nem hiányzott egy átdolgozott nap után.

Egy székhelyszolgáltatás erre tökéletes megoldást jelentett, hiszen az ott dolgozó alkalmazottak mindig készen állnak a posta átvételére. Szerencsémre, a székhelyszolgáltatást biztosítók még a levelek beszkennelt verzióját is azonnal eljuttatják nekem – bármilyen felár nélkül.

Summa summarum, a székhelyszolgáltatás egy olyan dolog, amit nekem találtak ki. Mindezeken túl, még az a „hab a tortán”, hogy egy közös tárgyalóhelységet is használhatok, ami az ügyfeleim és saját kényelmem szempontjából sem utolsó.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Instagram

[instagram-feed num=6 cols=6 showfollow=false showheader=false showbutton=false showfollow=false]