A Cozma-gyilkosság ügyében – ahogyan korábban az olaszliszkai halálos lincselés esetében is – már a tragédia pillanatában meghozta az „istenadta a nép” zöme az ítéletet: pusztuljanak a „cigánybűnözők”! Ezzel szemben a Győri Ítélőtábla másodfokon és immár jogerősen nem csak jelentősen enyhítette a három fővádlott ítéletét, hanem azt is kifogásolta, hogy az első fokon eljáró Veszprém Megyei Bíróság cigányozott a határozatában.
Raffael (Csoki) Sándor és Németh (Ferdeorrú) Győző életfogytiglani ítélete tizennyolc- tizennyolc év börtönre, míg Sztojka Iván húszéves büntetése nyolc évre csökkent, amiből – beszámítva az előzetesben töltött időt és a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét – jó esetben három évet kell még letöltenie. A maximálisan kiszabható húsz helyett megítélt tizennyolc éves börtönbüntetés enyhítve is súlyos ítéletnek minősül. A három fővádlottat tíz évre eltiltották a közügyektől, és közel hetvenmillió forint bűnügyi költséget kell majd megtéríteniük.
Raffael egyik ügyvédje, Tuza Péter védőbeszédében felháborítónak nevezte, hogy az elkövetőket végig „roma csoportként” nevesítette az igazságszolgáltatás, míg a sértetteket kizárólag közmegbecsülésnek örvendő sportolóként, kézilabdázóként emlegették. Szikinger István, Sztojka védője pedig azt kifogásolta, hogy a perre éppen Veszprémben került sor, ahol az eljáró helyi ügyészség és megyei bíróság képtelen lesz függetleníteni magát a hatalmas külső nyomástól.
A Győri Ítélőtábla tanácsvezetője, Nagy Zoltán gyakorlatilag csak a megyei bíróság ítéletbeli cigányozását fogadta el a temérdek eljárásjogi kifogásból, amit a védők az elsőfokú eljárással szemben hoztak fel. A tanácsvezető Magyarországon először mondta ki, hogy az etnikai megkülönböztetésnek nincs helye a bíróság előtt. „Nem elég a részrehajlás-mentesség, a látszatát is el kell kerülni. A vádlottak roma csoportként nevezése (az első fokú – T. J.) ítéletben helytelen, mert alkalmas arra, hogy az elfogultságot feltételezze…” A bíró szerint a megyei bíróságnak ezt mellőznie kellett volna, említése nem volt releváns, nem hatott ki a bizonyításra.
Tehát ha a közhangulati ítélőszék döntött volna, kezdődhetett volna azonnal a mifelénk már régen hiányolt nyilvános akasztás, mondjuk az Oktogonon vagy – stílszerűen – a veszprémi Aréna előtt a rendpárti többség megelégedésére. Ám mivel, ha csak formálisan is, még jogállamban tengetjük napjainkat, kikerülhetetlen volt, hogy az igazságügyi gépezeten is átpörgessék az országot-világot megrázó deliktumokat. A bűnügyi helyszínelés csapnivaló minősége (ahogy már Olaszliszkán, később a cigányokat sújtó sorozatgyilkosság helyszínein is) eleve kizárta, hogy a tényeket helyesen tárják fel, ennek megfelelően az ügyészség vádiratára támaszkodva – amely a kritikán aluli rendőrségi anyagból dolgozott – a bíróság végül is a népítélethez közelítő eredményt hozott ki (egyebek mellett a Gój Motorosok megelégedésére). Olaszliszkán – ahogy a Debreceni Táblabíróság helyszíni tárgyalásán a sajtó is meggyőződhetett róla – egyértelműen kiderült, hogy a szerencsétlen tanárt barbár módon bántalmazók, családtagjait megfélemlítők nem az elütöttnek vélt kislány édesanyjának a felhívására („Öld meg a magyart!”) veszítették el a józan eszüket, ahogy az a vádiratban szerepelt, az asszonyt mégis súlyos évekre ültették le ezért. A példátlan justizmordnak máig sincs következménye, új eljárás az óta sem indult.
